Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hajóportrék

2008.04.02

AMAL Navigation Co.

 

 

 

Az 1975 végén 50% MAHART és 50% EURABIA részesedéssel, Budapest székhellyel alakult Arab - Magyar Associated Lines Co. hajózási vállalata. A társaság alaptőkéje 4.5 millió libanoni Font. A cég első igazgatója Rajz Henrik tengerészkapitány, második, s egyben utolsó igazgató Süveges László tengerészkapitány. A társaságot a hajók eladását követően átszervezték, a Mahart az Eurábia nagy részét kivásárolta. A tulajdonosok ekkor: MAHART 43.5%, Affaky Jusuf 41.35%, Hayek Jusuf 10.85%, Süveges László 4.3%. E felállásban Affaki gyakorlatilag a MAHART szalmabábja (strohmann) volt, hogy a cég libanoni bejegyzésű lehessen. Ö az egyik tulajdonosa a beiruti Mena Shipping & Tourist Agency-nek akik 1969-ben a „Duna” és „Balaton” motorosokat megvették. A cég irodája: Libanon, Beyruth.

 

 

 

 

„Amal Express”. Hívójele: HAAE. Az AMAL Navigation Co. első egysége. A hajó 1975. 12. 25-én került átadásra Pireuszban. 1976. július végi lajstromozásáig ideiglenes okmánnyal hajózott magyar lobogó alatt. A motoros 1956-ban épült Bremenben a Weser hajógyárban a Brosttröms Swenska Line megrendelésére „Timerland” néven. A kétfedélzetes, keresztbordás acélszerkezetű hosszújáratú motoros négy áruraktárral és egy hűtőraktárral rendelkezett. A rakodást egy nehézdaru, hat forgódaru és nyolc árbocdaru segítette. 1981 tavaszán a szója és mogyorópogácsa rakomány begyulladt, a tüzet 15 napon keresztül oltották, mire sikerült megfékezni, s a tönkrement rakományt kirakni. 1982. március 9-én adtuk át bontásra Karacsiban a londoni Galbraith Wrightson Sale and Purchese társaságnak. Másnap törölték a magyar lajstromból.

 

 

Épült: Weser, Bremen. 1956.

 

Hordképesség: 4572 DWT

 

Hossz: 119.8, szél:16.5, old. m.: 9.03                     

 

Főgép: MAN 4000 LE.

 

Sebesség: 12 mf.

 

Személyzet: 26 fő.

 

 

 

„Amal Glory”. Hívójele: HAAG. Előbbi testvérhajója, mely 1976 januárjában került magyar lobogó alá Hamburgban. Június végi lajstromozásáig ideiglenes okmányokkal közlekedett. A Broströms Swenska Orient Line részére épült „Traneland” néven, Kielben 1957-ben. 1980. március 22-én adták át bontásra Bilbaoban a Revalosizacion de Materiallo S.A. cégnek.

 

Technikai adatai megegyeznek az előzőével.

 

 

 

 

 

 

 

„Arabona”. Hívójele: ?. A MAHART 1984. február 15-én adja át az „Újpest” nevű motorosát az addigra átszerveződött AMAL Shipping Co. Ltd.-nek. A hajót május 3-án törölték a magyar lajstromból. Ezt követően panamai lobogóval és magyar személyzettel közlekedett 1985. április végi eladásáig. Pireuszban cserélt lobogót, új tulajdonosa a Storm Sea S.A. görög lobogó alatt hajózott vele. 1986 végén szerelt le.

 
Technikai adatait lássd az „Újpest” motorosnál.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

2093 Budajenő,Erdőkerülő utca 4.

(Makai Ferenc Sándor, 2009.07.31 18:04)

Apám, nagyapám, mindkét nagybátyám hajósok voltak és már ezekből következően is erősen kötődök a vízi élethez.(Aki már beleivott a vizes vödörbe...)Nagybátyám Makai ödön a Baross parancsnoka volt a háború alatt. Gratulálok a szerző munkájához, személyében egy olyan embert ismertem meg, aki izig-vérig hajós volt!

Re: 2093 Budajenő,Erdőkerülő utca 4.

(Makai Ferenc Úr, 2015.03.05 19:56)

Köszönöm sorait.
Mélyen tisztelt Ödön bácsinkat Baján a Deszkás utcában gyakran meglátogattam, s Ő is járt nálam a BUDA iskolahajón, mint egykori hajóján, Mamókával, drága feleségével.
Életre szóló élmény a Vele volt beszélgetések. Fotókat is kaptam Tőle annó, melyeket sajnos a Közlekedési Múzeumnak adományoztam. Többek között a jéggel együtt partra került Baross motorosról, a lerobbantott tullni híd felett.
Jó egészséget kívánok Önnek, üdvözlettel, H J

6721 Szeged Vidra u.1a. 4e.14a.

(Paku Sándor , 2015.02.22 15:48)

Kedves József !
Hajós találkozón került kezembe a Hajóportrék c. könyve,a mű tökéletes.
Kérdésem, hol tudnám megvásárolni,van-e egy kallódó példánya ?

Tisztelettel : Paku Sándor Volt elektrikus.


Re: 6721 Szeged Vidra u.1a. 4e.14a.

(Paku Sándor Úr, 2015.03.05 19:49)

Kedves Sándor! Sajnos, a könyv 14 éve jelent meg, s csak egyetlen példányom van meg. De ha küld egy e-mail címet a Bemutatkozásnál található e-mail címemre, talán tudunk valamit segíteni.
Sajnos, mindkét szerzőtársam elhúnyt azóta, így nem sok remény van egy javított, bővített kiadás ismétlésére.
Üdvözlettel, Horváth József