Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2008.03.24

Horváth József hajóskapitány vagyok, 1947 tavaszán születtem. Az 1965 -ös nagy árvíz idején kezdtem hajózni. 1990 szeptemberéig a MAHART különböző egységein, különböző beosztásokban, időnként hosszabb - rövidebb központi irodai munkával tarkítva dolgoztam. Ezt követően különböző hajózási vállalatoknál, az akkori Hajózási Főfelügyeleten, majd magánzóként idegen hajókon teljesítettem szolgálatot.

Kép

 

1983 - 87 között a BUDA iskolahajónak voltam a parancsnoka, ekkor kezdtem a hajózás történetével foglalkozni. Azóta folyamatosan oktatok a hajósképzés különböző szintjein, s közel két évtizede vizsgabiztosként is tevékenykedek. Az eltelt időben több tucat folyóiratban, s egyéb kiadványban, közel 100 hajózástörténeti cikkem jelent meg, Több kiállítást is rendeztem saját anyagaimból a hajósképzéssel és a hajózás történetével kapcsolatban. Részese lehettem a neszmélyi hajóskanzen létrehozásának, szakértő segítője a Közlekedési Múzeum új hajózási kiállításának.

Első könyvem 1991-ben jelent meg Győrben, - hol ekkor tanítottam. Tekintve, hogy írásaimat a mindennapi szolgálati teendőim mellett készítettem, a következő könyv kilenc évi kutatás után, 1999-ben jelent meg,"A Nautica" címen. Ennek angol fordítása 2001-ben. Ezt követte 2002-ben a barátaimmal elkészített "Hajóportrék", s 2007-ben, a szintén sok évi kutatás alapján, szerző társammal írt munka, melynek címe:"Amerre szél visz, s hullám utat ád". Terveim között még sok érdekes téma megírása, DVD kiadása, riportfilm összeállítása szerepel, csak egészség legyen!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

1172 Budapest, XX.u.8

(Kőnig Imre, 2015.10.06 16:15)

Tisztelt Kapitány úr!

Kérem, hogy amennyiben vannak adatai Ruttkay Tivadar kapitányról azon az egyen kívül, ami a hajóneveknél szerepel, ossza meg velem. Nagyapám sógora volt, de már senki sem él, akitől érdeklődhetnék.

Üdvözlettel: Kőnig Imre

8318 Lesencetomaj, Petőfi u.52.

(Hlatky Ferdinanda Ildikó, 2015.02.01 14:00)

Üdvözlöm! Már régebben is olvastam Önről, hogy "állítólag" ismerte nagyapámat,- Nonnót. Nem is jelentkeztem eddig, de mostanában csatlakoztam - A kuvasz és mi - csoporthoz. Pici gyermek koromban, pár évig Nagyapáméknál laktunk Ecseren. Sok - sok kuvasz és két puli társaságában. Már nekik is írtam privátban egy rövid kommentet. A célom semmi más, mint, hogy a magyar kuvasz fajta említésénél,- ha lehet, Ő is meg legyen említve. Nekem a kuvasz kutya fajta, egyet jelent Nonnóval /nagyapámmal/. Én nem szeretnék semmilyen szinten előtérbe kerülni, hiszen nekem ehhez semmi közöm,- csak a szép emlékek. Nagyapám nagyon szerény, nagytudású, sok nyelven beszélő, szerény, szorgalmas ember volt. Mindig Ő volt, van és lesz a példaképem. Neve,- Straskraba László

Re: 8318 Lesencetomaj, Petőfi u.52.

(Hlatky Ilona, 2015.02.07 20:03)

Kedves Ilona!
Bár személesen nem ismertem kedves Nagyapját, de vannak róla adataim, különösen fiatalkoráról, a fiumei Akadémiáról. Kérek szépen e-mail címet, mert ott egyszerűbb és gyorsabb a levelezés.
Köszönettel, Horváth József

Re: Re: 8318 Lesencetomaj, Petőfi u.52.

(Hlatky Ferdinanda Ildikó, 2015.05.23 12:40)

Köszönöm, hogy válaszolt! Küldöm is az email címem, egy kicsit ugyan megkésve. : hlatky.f@gmail.com
Remélem válaszom jó egészségben találja! Szeretettel üdvözlöm és akkor nagyon várom az információkat.
Tisztelettel, Hlatky Ferdinanda Ildikó

Wien 22.

(Nagy Ferenc dr., 2015.02.07 21:23)

Kedves Kapitány Ur! Levelem még uton van, de közben megtudtam mail-cimét pesti barátaimtol. Kérnék egy életjelt, es hogy szabad-e könyvéböl / A Nautica/ idézni természetesen a forrás megadásával. Peterdi életmüvén dolgozom a MAFITT folyóirata számára. Egy-két történelmi info. is kellene, szabad-e Önhöz fordulnom ilyen irányu tárgyban. Nagyon örülnék segitségenek. Hazádnak Használj! Honfitársi üdvözlettel: Nagy, Labanczhon.

Re: Wien 22.

(Nagy Ferenc dr., 2015.02.08 20:23)

Tisztelt Nagy Úr!
Természetesen szívesen segítek Önnek, várom a levelét.
Üdvözlettel, Horváth József

7020 dunaföldvár / email:zseje948@freemail.hu/

(zsebők jenő, 2014.12.13 22:05)

Tisztelettel kérem, segítségét abban, hogy nagyapám Zsebők József 1894-1905 között több évet amerikában töltött vasútépítkezésen, s nem tudom hol kereshetném meg a ki-és visszautazás hajónapló bejegyzéseit.
Köszönettel veszem előrevivő válaszát

pentek@ttk.nyme.hu

(Dr. Péntek Kálmán, 2014.07.17 11:19)

Tisztelt Horváth József Kapitány Úr!
A szakmai segítségét szeretném kérni egy navigációs csillagászati földrajzi témában: értesüléseim szerint az éggömb otrografikus meridionális projekcióján alapuló szerkesztési-számolási eljárását oktatták és alkalmazták a Nautica Akadémián. E témában már nekem is jelentek meg cikkeim, nagyon érdekel, hogy maradt-e írásos dukumentum, tankönv, esetleg kézzel írott jegyzet, ami ezt a témát tartalmazza esetleg, olasz, német, vagy magyar nyelven.
Azért fordulok Önhöz, mivel olvastam a témáról szóló könyvét, s azt hiszem Ön a legilletékesebb a témában. Jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi karán vezetem a Matematikai és Fizikai Intézetet, s az egyetemi csillagvizsgáló és planetárium koordinálását is végzem! Válaszát várva tisztelettel és üdvözlettel: Péntek Kálmán

cole.gonzo

(Horti Kálmán, 2012.11.03 17:39)

Tisztelt kapitány Úr! 1983 májusában töltöttem egy hónapot a Buda iskolahajón. Feltehetően találkozhattunk. Kivánok Önnek minden jót. Üdv Horti Kálmán.

agyar

(Világos Nándor , 2012.05.20 13:51)

Üdvözlöm Horváth úr!
A tulajdonomba került egy az ön honlapján fotokon látható /rozmár agyar/
egy újabb példánya.
Mit érdemes eről tudni ill.van e valami piaca.
Válaszát előre is köszönöm.
vilagosnandor@vipmail.hu

Kondoros Tanya 695/1

(Rékasi Gábor, 2011.12.02 22:40)

Tiszteletem Parancsnok Úr!
Olyan sokan keresnek egy Tiszteletben megőszült hajóparancsnkot, hogy azt már egy régi mahartos nehezen visel!
Kérem önt ha még képes velünk kommunikálni, akkor írjon egy pár sort

2040 Budaörs Víg u.

(Rajkai Péter, 2010.11.20 19:01)

Meghalt RAJKAI Péter élt 65. évet.

Re: 2040 Budaörs Víg u.

(teleki gabor, 2011.05.29 08:56)

Szervusz Józsi! Teleki Gábor vagyok Rajkai Petivel együtt végeztem a rádiós sulit, jó barátok voltunk. Most olvastam a megdöbbentő hírt. Kérlek ha tudsz részleteket, betegség, temetés helye, mert szeretnék ellátogatni a sírhoz.

Budapest, 1182 Pacsirta u. 7.

(Földeák Iván, 2011.01.23 18:31)

Kedves Horváth József!
Természetesen a Nauticáról írt könyvének beszkennelését azonnal megsemmisítettem, senkinek nem küldtem el. Elnézést a felajánlásért, de nehezen megszerezhető, és kérték. Miután magam is íróember vagyok (cca félszáz könyvet fordítottam angolból, németből és oroszból és írtam vagy tucatnyit) megértem felháborodását. Mea culpa, mea maxima culpa - annak ellenére, hogy könyvet lopni nem bűn, viszont bűn nem megbecsülni mások szellemi tevékenységét.
Gratulálok munkásságához és ahhoz, hogy milyen áldozatosan szolgál egy nemes ügyet.
Tisztelettel
Földeák Iván
ivan.foldeak@gmail.com

jolanfarkas@hotmail.com

(Farkas Jolan, 2010.11.11 20:46)

Szabo Geza baratunk facebookjan talaltam az On honlapjara. Almatlan ejszakat szerzett vele- oromomre-, nem tudtam felallni a gep mellol.
Minden elismeresem. Kivanom,hogy eroben, egeszsegben dolgozhasson meg kedvere. Igerje meg,hogy tovabbra is megosztja velunk elmenyeit.
Gratulalok!!

Szeged

(Maurizio Grbac, maurizio@krnica.com, 2010.10.29 15:40)

Dear Mr Jozsef,
My name is Maurizio Grbac and I'm from Krnica, Croatia. I'm a diver that doa lot of wreck diving in the area. Last two years I spend in finding SS Pascoli (ex Szeged). Few days ago we manage to dive on the wreck that looks very much as Pascoli somewre like 10 miles south of Sansego island. On Hungarian shipregister website I found a photos of pascoli sisterships (Szeged class). Those photos wold ge he,lpfull in identifaying the ship. I was wondering If is possible to have a scaned copys on Szeged sisterships so we could use it for identification.

Best regards

MAurizio Grbac
Krnica, Croatia

rebhuhnweg 6, 24558 Henstedt-Ulzburg

(waldemar.albert@gmx.de, 2010.06.26 18:57)

Hallo,
ich interessiere mich sehr für die beiden Schiffe Teja und Totila. Besonders Totila, da mein Schwiegervater am 10.5.1944 mit der Totila untergegangen ist. Ein Foto der Totila ex Simferopol wäre sehr schön. Auch die Geschichte zu diesem Schiuff.

Örülök

(Csete Adorján, 2010.04.28 18:35)

Kedves Kapítány Úr!

Sajnos személyesen csak akkor találkoztunk, amikor a hajóutak tantárgyat beugróként oktatta a BME hajózási szakán, édesapját , a "Sóderos kapitányt" helyettesítve.

Óriási mennyiségű adatot, információt gyűjtött össze, rendszerezett! Könyveit örömmel olvasom és most képeit nézegetve nosztalgiázom.

Meg szeretném köszönni fáradozását, és sok erőt kivánok ahhoz, hogy az Ön életműve tovább gyarapodhasson, mindannyiunk örömére, (vagy esetenként keserédes bánatára)

1113. Ábel Jenő u 15.

(dr. Kovách Gergely, 2010.02.06 10:30)

Kapitány!
Nagy érdeklődéssel olvastam a Fiume végnapjait a neten felfedezve benne távoli rokonom Szabó Samu nevét. Ő mellesleg Sára Bernadett színművésznő dédapja. Kérdésem, hogy a könyv hol vásárolható meg?
Köszönöm.

szeged szatymazi ut 15

(Némedy József, 2008.12.19 07:46)


Józsi barátom

Nagyon örülök, hogy felhivták figyelmemet erre a honlapra.Tudod kellenek azok az emberek akik nem hadják a hajózást teljesen elveszni, gondolok itten az emlékekre is, a multra.Sajnos nagyon kevés fiatal van akik igazán hajós akar lenni, ennek tudom, hogy sok oka van, nekünk még a külföld is csoda volt, hogy mehettünk, és e mellé a hajózás szeretete is hozzájárult.Reni -Regensburg stb.Van egy pár régi reni-i képem az inflotról stb ha érdekel nekedadom, igy nem veszik el legalább.Üdv, majd irok megint N.jóska/menyétke/